Slumberhouse Rume – parfümkritika

Nemrégiben írtam már egy ünnepi parfümről, mely a Hölgyek számára készült, most pedig jöjjenek az Urak. Karácsony közeledtével igyekeztem valami különlegeset és exkluzívat választani. A választásom a Slumberhouse-ra esett, mely az USA-ban alapított niche parfümház. A Slumberhouse-t egy internetes szavazáson a parfümrajongó olvasók 2013-ban az év új parfümházának választották.

logoHa pedig Slumberhouse, akkor mi sem lehetne alkalmibb illat, mint a Rume. A Rume-ot ugyan unisex illatként jegyzik, de annyira férfias vonásokkal rendelkezik, hogy hölgyekre fújva meglehetősen bizarr hatást kelt. Mivel állandóan új dolgokra, hatásokra van szükségem és szeretek kísérletezgetni természetesen nem tudtam megállni, hogy ne fújjak magamra is a Rume-ból. Az első néhány pillatatot annyival tudnám jellemezni, hogy ?néma döbbenet?. Először is én ilyen erőteljes férfi-parfümmel még nem találkoztam. Másodszor pedig az okozta a döbbenetet, hogy nem csak az üvegbe beleszagolva érzem inkább férfi parfümnek, mint unisexnek, hanem bőrre fújva már biztos is voltam ebben. Ha jellemezni akarom, akkor azt mondom rá: polgárpukkasztó, meghökkentő, mint ahogy a cég honlapján, a webshop-on látható tabukat feszegető rajz. Az amerikai cég tehát egy igencsak extrém és lázadó vonalat képvisel, minden szabályon keresztülgázol, úgy tarol le mindent, mint az USA-ban oly gyakori hurrikánok a házakat. Biztos vagyok benne, hogy a Rume-mal korunk egyik legmegosztóbb férfiparfümje született meg, lesz akik nagyon fogják szeretni és lesz akik szó szerint utálni fogják.

SlumberhouseRume

De mi is van ebben a korántsem hétköznapi parfümben? Sötét és mély, kifújáskor az első, amit megéreztem a méhviasz illata volt. És pont emiatt választottam ezt karácsonyi, ünnepi férfi illatnak. Olyan érzése van az embernek, mintha egy méhviasz gyertyát szagolna meg közelről, emiatt és fűszeres, balzsamos, aromás, ámbrás összetevői miatt is igazán illik a karácsonyi fenyő és gyertya illathoz. Ha a viaszos, fás, gyantát idéző összetevők szemszögéből közelítjük meg, akkor rendkívüli módon harmonizál a karácsony hangulatával, ha ez erőteljes maszkulin hatást érezzük ki belőle inkább, akkor pedig exkluzívabb összejövetelekre, party-kra tudjuk igazán elképzelni. Ugyan nem rajongok azért, ha egy parfüm viselését behatárolják, de ennél bizony szabály, hogy a munkahelyünkre még véletlenül se fújjuk be magunkat vele. Egyszerűen mert nem odavaló. Az ünnepiesség mellett bizony ott van a vad ösztön is a Rume-ban. Markáns, erősen füstös illat bontakozik ki a méhviasz után, ezt a fás, kissé keserű és nagyon is füstös illatot pedig a mirhának köszönhetjük. A mirha a babérlevéllel együtt a parfüm fő összetevői közé tartozik, melyeket remekül egészít ki egy kis kámfor, szegfűszeg, valamint a labdanum elnevezésű virág is. Száraz, animális és provokatív, kőkemény férfitípust idéz ez az illat. Ezt az egyedi és gazdag textúrájú parfümöt főként ínyenceknek ajánlom, akik nem szeretik a hétköznapi dolgokat, akiknek személyiségük is pont olyan meghatározó, karakteres és markáns, mint ez az illat. Mély, sötét titokzatosság rejlik ugyanis benne.

Christmas Gifts For Men - Gift Something Special

Ahogy, a hölgyeknek szánt parfümökből is van néhány, amire azt mondjuk, hogy tudni kell viselni, mert nem mindenkinek áll jól, így erre is ugyanezt mondanám. Kell, hozzá egyrészt egy érettség, másrészt egy olyan kifinomult ízlés, ami értékeli ezt a szokványostól rendkívül elrugaszkodott illatot. Hatása hihetetlenül hosszan tartó és erőteljes, épp ezért ebből tényleg csak egy minimális mennyiség kell. Vásárlás előtt azért mindenkit arra intenék, hogy próbálja ki, tesztelje, barátkozzon vele, akár saját részre, akár ajándékba lesz ez az illat. A friss, sportos és citrusosabb, aquásabb illatokat kedvelő férfiaknak nagy valószínűséggel nem fog tetszeni, mint ahogy a fiatalabb korosztályhoz sem illik úgy igazán ez a komplikált, nehéz illat, de 40 fölött bátran próbálgassák az Urak, mert biztosan lesznek jó páran, akik leendő kedvencüket találják meg benne.

Ezzel a kis összefoglalóval pedig minden kedves parfümrajongó és leendő parfümrajongó Úriembernek szeretnék boldog karácsonyt kívánni!

Szylwy



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

  • Facebook
  • Twitter