Nishane Istanbul

Sokszor leírtam már, hogy számomra a legcsodásabb pillanatok azok, amikor egy új parfümház palettáját, kollekcióját fedezhetem fel, legalább olyan izgalmas, mint gyerekkoromban a karácsonyfa alatt bontogatni az ajándékokat. Az idei évben nagyon sok új illatot próbálhattam ki, közülük abszolút kedvenc lett a török Nishane niche parfümház kollekciója.

content_logo_nishane

Tudjuk, hogy nekünk magyaroknak is van török múltunk, a török kultúra szervesen beépült a miénkbe, lehet, hogy épp ezért éreztem mindig azt, hogy e világ nagyon közel áll hozzám. A Nishane illatait Isztambul ihlette, az ízek, illatok, hangulat és szenvedély. Bár még sajnos nem jártam Isztambulban, mégis a számos úti beszámolók által átéltem, milyen is a város atmoszférája. A márka két alapítója, Mert Güzel és Murat Katran egy hatalmas csavarral . és szerintem remek ötlettel – egyéb kultúrák ízeit is belecsempészte a Nishane illataiba, ettől válik az Extrait de Parfum Collection igazán izgalmassá és egyedülállóvá. Amikor elkezdtem tesztelni az illatokat, folyamatosan az járt az eszembe, hogy minden kezdő “niche” rajongó kezébe egy ilyen mintakollekciót adnék, hiszen csodálatos és profi módon mutatja be illatról illatra, hogy mi is a niche és miért rajongunk érte. Valódi luxus és valódi művészet, mind a 16 illat, amit kipróbáltam egy egyéniség. Mindegyik illat egy illatemléken alapuló történetet mesél el, melynek középpontjában maga Isztambul áll, ahol a kultúrák keverednek és hatnak egymásra.

0441

Wülong Chá 

A kínai oolong tea valamint a friss citrusok nászából született igazi nyugtató, meditatív illat, tiszta pészmás alapokon.

Ambra Calabria

Az egyik kedvencem (na jó, az összes az, de ez például különösen) ez a mediterrán, olaszos kis dolce vita, mely meglehetősen frissen nyit, köszönhetően a zöld-citrusos jegyeknek, majd szépen lassan kibontakoznak a szenvedélyes mediterrán akkordok egy kis fűszeres jázminnal és édes-meleg alapokkal. Olyan szép a bőrömön.

Boszporusz

Igen, kedves olvasók, így magyarul leírva: Boszporusz. Ez az illat a mi kultúránk előtt tiszteleg, és halkan megsúgom, nagyon népszerű. Igazi nyári illat, melyből kicsendül a tenger sós aromája, a zöld tónusok elevensége és a tölgymohával mélyített virágos jegyek akkordja. Nagyon szép, összetett illat, számomra valóban a Boszporusz atmoszféráját idézi.

Pasión Choco

Mint nagy csokirajongó, persze, hogy erre az illatra vetettem rá magam először. Finoman édesített, kissé pikánsan fűszerezett orientális illat, tele sötét tónusokkal. Szenvedélyes illat!

Santalové

A szantál csodásan puha és komfortos illata került a középpontba, édeskés-krémes vaníliával és tonkával dúsítva, és jó nagy adag ylang-ylanggal fűszerezve.

Spice Bazaar

A nagy bazár, Isztambul egyik nevezetessége, ahol a fűszerek bódító illata belekúszik az ember orrába és nem ereszti. A Spice Bazaar talán az egyik olyan Nishane illat, amire sokan kíváncsiak, hiszen nem kisebbet ígér, mint hogy megeleveníti a híres fűszerbazár aromáit. Maga az illat friss fűszerekkel indít, bár az alapjegyben felfedezhető a vanília, mégis a friss, meleg és száraz tónus domborodik ki belőle. Élénk, de a kifinomultság határain belül.

Múnegu

Merész és érzéki illat, melyben az érzéki fűszerek és füstös ámbrás jegyek kaptak főszerepet. Izgalmasan összetett illat, nagyon élénk és fűszeres, rendkívül gazdag aromájú.

Sultan Vetiver

A név magáért beszél. A vetiver maga, gazdagon körítve. Számomra meglehetősen férfias illat, valódi karakter, a vetiver, a bőr, és az ámbra pompás összhangjának játéka.

Tuberóza

Ó, Istenem, szerelem első szippantásra. Csodálatos, érzéki, erotikus tubarózsa illat, elementáris erővel és illatfelhővel. Mexikói tubarózsa, gardéniával, jázminnal, meleg ámbrás-fás-pézsmás alapokkal. Abszolút kedvenc, “kell kategória”.

Duftblüten

Indonéziai pacsuli és osmanthus balzsamos és virágos akkordja mellett a fejjegy magnóliája és gardéniája szinte elhalványul. A tölgymoha földessége és a füstölő füstössége érdekes atmoszférát teremt az élénk virágos akkordok mellett.

Discovery set
Discovery set

Vjola

Édes, kis puha ibolyás illat, nagyon élettel teli, mosolyt csal az ember arcára. Csupa-csupa virág!

Rosa Turca

Ha rózsa, akkor a No.1 a török rózsa, a világ legkedveltebb parfümalapanyagai közé tartozik, még szép, hogy a Nishane kollekciójában is helyet kap. Spárta, a rózsák földje inspirálta, elementáris rózsa illat pézsmával és egy kis jázminnal élénkítve.

Suéde et Safran

Bőr és sáftány, izgalmasan hangzik, ugye? Az is! Az iráni sáfrány és a bőrkabát illata indiai ambrette-tel. Nagyon élénk, nagyon bőrös illat, igazi karaktereknek ajánlom!

Pachulí Kozha

A pacsuli, bőr és tömjén kéjes kompozíciója, melyet meglepő módon mézzel ellensúlyoztak, aromás virágokkal szelídítettek. Nagyon szerettem viselni, valóban érzéki illat.

Músíqá Oud

Nem maradhat ki a sötét, mély tónusú oud egy ilyen kollekcióból, a fás-orientális és az ámbrás akkord egyensúlyára épít az illat, melynek lényege a szantál-oud muzsikája, sáfránnyal kísérve. Nagyon népszerű lehet az oudos illatok kedvelő körében.

afrika-oliphant

Afrika-Olifant

Nagyon kíváncsi voltam erre az illatra, melyben az animális jegyek (kasztóreum, civet, bőr, oud) pézsmás alapokkal és ámbrás, füstös fejjeggyel vannak kiemelve. Szerintem maga a szafari illata, merész, bátor és karakteres illat.

Fedezzétek fel a Nishane márkát a www.nishane.com.tr oldalon, itt rendelhettek discovery kit-et is, (16 illatot tartalmazó mintacsomagot), valamint a First in Fragrance oldalról is tudtok rendelni Nishane parfümöket. Nagyon remélem, hogy nálunk is kapható lesz a márka, izgalmas, egyedi illatokkal lennénk gazdagabbak!

Andrea



1 thought on “Nishane Istanbul”

  • Munegu is consistently my favorite of the Nishane line in terms of its opening, though the rest of the fragrance doesn t live up to the lovely first hour and heads down hill from there. Much of the reason why I found the opening to be so appealing is because it smells enormously of one of my favorite Hermes scents, Elixir des Merveilles , albeit in much sheerer, sweeter, brighter form.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

  • Facebook
  • Twitter