Dior Miss Dior – parfümújdonság

Már rég letettem arról, hogy a Miss Dior vonalat követni tudjam (kattintsatok a linkre, és meglátjátok, milyen sokféle illat létezik a sorozatban). Kezdjük inkább az elején:

A háború után Christian Dior új fordulatot vett a női divatban, az addig inkább kényelmes, uniformis jellegű női ruhák helyett a “new look” néven közismert, ultra feminin stílust jelenítette meg, karcsú derékrésszel, pörgős, kacér szoknyákkal, amelyek kifejezetten csábító külsőt kölcsönöztek viselőjüknek.

“Európának nagyon elege van a bombákból, most tüzijátékot akar.” – mondta a híres tervező, s piacra dobta 1947-ben Miss Dior néven első parfümjét. A “dioros” tyúklábmintás üvegben olyan illat jelent meg, amely: “felidézi az illatot, amely a szentjánosbogarakkal teli provence-i estéken születik, ahol a zöld jázmin ellenpontozza az éjszaka és a föld dallamát.” Paul Vacher csodás alkotása a friss jegyek és a meleg alap kontrasztjára épültek. Az illat nem aratott kezdetben nagy sikert, ám Dior kiadta, hogy permetezzenek a butik minden szegletébe az illatból, szó szerint rátukmálta a vevőire a zöld és rusztikus illatot, s lassacskán az illat meghódította a közönséget.

2005-ben érezte úgy a márka, hogy a régi illatot ideje leporolni, és megjelent a Miss Dior Cherie, ami hatalmas sikert aratott. Nekem is volt, imádtam, bár lenne még belőle. Ez a hatalmas siker aztán hozta magával a többit, a kismillió, követhetetlen változatot. Végül a Cherie vonalat megszüntették, és maradt a vonal Miss Dior néven, amely most 2021-ben újra tisztul, és nemes egyszerűséggel Miss Dior Eau de Parfum néven újjászületik.

“A Dior ház Miss Dior parfümje számos reinkarnációt élt meg. Az új Miss Dior Eau de Parfum 2021 szeptemberében jelenik meg, amelyet a szerelemmel és reménnyel teli illat újjászületéseként hirdettek meg. Az új Miss Dior illat alapja a Centifolia rózsa jegye, mézes és borsos jegyeivel, amely a rendkívül krémes, bársonyos szív felett uralkodik. Friss gyöngyvirággal, bazsarózsával és az írisz púderes jegyeivel hímzik ki. Az alapillat fás, földes és vaníliás aromákat tartalmaz. Az új illat olyan, mint egy szagló “millefiori”, amely mintha számtalan virágot hordozna végtelen színekben.

Az alkotást a Dior házi parfümkészítője, François Demachy jegyzi. Elmondása szerint a rózsa ebben a változatban egy kicsit fűszeresebb, és gyümölcsös aromákat, sárgabarackot és őszibarackot adott hozzá. Natalie Portman színésznőt újra megválasztották a parfümcsalád nagykövetének.

A Miss Dior Eau de Parfumot egy új, poignard anyagból készült haute couture masni díszíti, amelyet egyedi virágválaszték díszít. Az üveg alatt a Miss Dior emblematikus motívuma van az üvegbe vésve.

“Minden érzékszervünket felébreszti az új Miss Dior Eau de Parfum virágcsokrának érzékisége. A bársonyos és érzéki rózsát ünnepli – melyet egy friss gyöngyvirág és egy csípős bazsarózsa fokoz -, melyet egy púderes írisz borít be.” – François Demachy, Parfumeur-Créateur Dior

Mindenestere kíváncsi vagyok az új illatra, hogy vajon így lassan 20 év távlatából mennyire frissül fel az új Miss Dior vonal.



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

  • Facebook
  • Twitter