Nálunk már az anyatejjel magába szívta a gyerek a parfümök iránti rajongást, hiszen illatminták, parfümös üvegek között nő fel. Imádja pakolászni, fogdosni őket, kupakokat lefeszegetni, a szórófejet nyalogatni (szerintem borzalmas íze van a parfümöknek…), és szagolgatni. Hagyom, mert ki tudja, mivel segíthetem elő, hogy híres parfümőr legyen és majd az anyját meglepje egy kollekcióval. Nem mondom, hogy az én értékes gyűjteményemet feltúrhatja, de van pár üres üveg, amikkel játszhat, így én is nyugodtabb vagyok. Ha pedig tutira akarok menni, jönnek a gyerekeknek szánt parfümök, amelyek ideális esetben ehetőek is! 🙂
Ha azt vesszük észre, hogy gyermekünk előszeretettel nézegeti, és fújja magára parfümkollekciónk egy-egy darabját, akkor itt az idő, hogy beszerezzünk egy kifejezetten gyerekek számára készített parfümöt, melyet teljes biztonságban használhatnak a kicsik is. A gyermekparfümök kizárólag könnyed, szinte testpermet erősségűek, melyek a lehető leggondosabban válogatott összetevőket tartalmazzák. Itt is vannak lányok és fiúk számára tervezett illatok, csakúgy mint a felnőtt parfümnél is. A legtöbb gyártó a gyerekek által kedvelt mesefigurákon keresztül próbálja megkedveltetni az illatos víz használatát, mellyel már korán kialakíthatjuk gyermekünkben a megfelelő és helyes parfümhasználat módját.
Ha betartunk pár alapszabályt, akkor biztosak lehetünk abban, hogy a gyerekek kifinomult szaglását és a parfümhasználati kultúráját is egyaránt fejleszthetjük.
Legfontosabb szabály, hogy először teszteljük a parfümöt egy kis bőrfelületen és várjunk 24 órát. Ha nem tapasztalunk a bőrön elváltozást, allergiás reakciókat, akkor bártan fújhatja csemeténk a kiszemelt gyerekparfümöt. Ha biztonságos az illat, nem váltott ki allergiás reakciókat, akkor meg kell tanítani a gyerekeket a megfelelő parfümhasználatra: mivel a gyerekek hajlamosak a ?jóból sosem elég? elvét alkalmazni, érdemes megérteni velük, hogy elég 1-2 fújás a parfümből, mert ha túl sokat használnak, az a környezetükre nézve is zavaró lehet, vagy esetleg másnál allergiás reakciókat válthat ki a túl sok és túl erős illat belélegzése.
Végül, ha nem akarjuk, hogy a parfüm tartalma a szőnyegen vagy a kanapén kössön ki, tartsuk magunknál az üveget, vagy olyan polcon, ahol a gyerekek nem érhetik el.
Ha már fiatal korban kialakíthatjuk gyermekünkben az igényes, finom illatok iránti érzékenységet, biztosak lehetünk benne, hogy felnőtt korában is biztos ?orral? fog választani olyan illatot, mely a legjobban illik hozzá. A gyermekparfümök a legmegfelelőbbek erre a célra, hiszen teljesen biztonságosak, gyermekorr számára válogatott finom illatanyagokat tartalmaznak. Éppen ezért nem javasoljuk, hogy a gyerekek a felnőttek parfümjét használják, mivel azok irritálhatják a bőrt és a nyálkahártyát.
Babák és mamák egyaránt használhatják a népszerű Bvlgari Petits et Mamans parfümjét, melyet akár az érzékeny orrú kismamák is használhatnak a várandóság idején.
Szintén anyukák és babák is használhatják a legendás Tartine et Chocolat parfümöt, gyerekeknek külön alkoholmentes változatban.
Ami az én fantáziámat izgatja, az a Disney Princess ajándékszett, bőrönddel, parfümmel, szivaccsal, testápolóval. És mint anyuka jól tudom, hogy a kis koffer mi mindenre jó lenne később!
Kisfiúknak nagyon cuki a Kung Fu pandás parfüm, vagy éppen Ben 10, ha pedig biztosra akarunk menni, válasszunk egy olyan márkától, aki kifejezetten otthon van a babaápolásban, mint a Klorane, tőlük a L’Eau de Bébé parfüm nagyon népszerű, szerintem én is ezt szerzem be Pollinak.
Andrea