Gondolom ti is úgy vagytok vele, hogy imádtok arról olvasni, hogy ki hogyan talált rá legkedvesebb parfümjeire, milyen korai illatélményei voltak és mostanság mi hozza lázba. Én nem tudom megunni! 🙂 Ma Edina gyűjteményébe és illatos emlékeibe kukkanthatunk bele.
Mióta tart parfümszenvedélyed és honnan jött?
Pontosan meghatározni nem tudom mikor, de az biztos, hogy viszonylag hamar elkezdtem illatokat használni, kezdetben persze inkább spray-ket, amelyeket akkor (80-as évek vége) Németországból hoztak az ott élő rokonaink. De édesanyám egy parfümmintás dobozával (10-12 darab 2-3 ml minta lehetett benne, de az eredeti üveg mása kicsiben) már 6-8 évesen játszottam, kár, hogy nem tartottuk meg, mai napig emlékszem a dobozra és egyes parfümök üvegére és illatára. Volt benne pl. Gianfranco Ferre illat az biztos.
Melyek a legkorábbi illatemlékeid, mik voltak azok?
A legkorábbi illatemlékek a kerthez kötődnek. A nagyszüleim virágos- és gyümölcsöskertjének illatai. A virágoskertben az épp nyíló virágok illata. Imádtuk szagolgatni őket. A gyümölcsök intenzív illata. Az egyes gyümölcsöket most is nagyon hamar megérzem egy-egy parfümben.
Emlékszel még az első parfümödre?
Az első, amely nagyon emlékezetes egy Krizia parfüm (K de Krizia by Krizia), néhány éve próbáltam újra beszerezni, de már nem találtam, ezen túl használtam az első időkben a Givenchy Amarige-t, Kenzo Jungle l’Elephant-ot, Issey Miyake L’eau D’Issey, Clinique Happy-t, Ralph Lauren Ralph-t.
A gyűjteményed hány darabot számlál és melyik a kedvenced belőle? Miért?
Most 14 parfümöm van. Ez kevesebb már, mint korábban. Az oka az lehet, hogy már határozottabban tudom milyen illatot szeretek, és tudok is használni. Van amelyikből csak az emlék kedvéért megtartok egy kicsit. A Tommy Hilfiger Woman Pear Blossom és a Versace Versense folyamatosan nagy kedvencek. De a DKNY Pure (a drop of vanilla) és az Hugo Boss Jour is ebben a hűvösebb, téli időszakban.
Van-e olyan parfümöd, amelyhez különös emlék, élmény kötődik.
A legelsőként említett Krizia, talán az elsősége miatt és a Kenzo Jungle l’Eelephant, mert az egy időszakban igen meghatározó illatom volt, a fiatalabbkori esti készülődés és szórakozás időszaka jut eszembe róla. Milyen érdekes, ma már képtelen lennék viselni az édessége miatt. De Jil Sander Sensations és DKNY Be Delicious illatához is nagyon kedves emlékek kötődnek.
Vásároltál már hirtelen felindulásból parfümöt, vagy rendeltél ismeretlenül? Ha igen, mi lett a sorsa ezeknek a parfümöknek? Használod/tad őket?
Igen a fragrantica.com oldalt nézegetve egy Vivienn Westwood Cheeky Alice illatot a Strawberrynet-ről. Nem annyira váltotta be a hozzáfűzött reményeket, de azért használom, még van valamennyi belőle. Egy Body Shop-os (Satsuma) mandarin illattal is jártam így, remélhetőleg nem szentségtörés, de azóta azt húsvéti locsolásra használjuk.
A Michael Kors Glam Jasmine parfümöt is hirtelen döntéstől vezérelve vásároltam és valahogy használat közben derült ki, hogy kicsit sok nekem, ezért csak esti, alkalmi parfümként használom. De fordítva is volt már, pl. az Hugo Boss Jour illatot használat közben szerettem meg egyre jobban. És olyan is van, hogy bizonyos illat egy évszakban működik másikban nem, tehát nem érdemes hamar túladni rajtuk, érdemes kipróbálni más időszakban.
Pár gondolat a parfümhasználati szokásodról: milyen gyakran teszel magadra parfümöt? Mi határozza meg, hogy mit viselsz? Vannak külön alkalmakra illataid? Van olyan parfüm, amit már többször megvettél?
Minden nap használok parfümöt. Fura, de gyakran az öltözékeimhez és a bizsujaimhoz is köthető parfüm. A Gucci Gulity Intense illatot pl. arany kiegészítőkhöz, fekete ruhákhoz szívesebben használom. Kezdetben ez nem is volt tudatos, később figyeltem fel rá. A mindennapokra szeretek könnyedebb vagy fanyarabb illatokat használni, de azért hangulatfüggő is a dolog, meg évszak, persze. A nagyon vizes illatokat nem kedvelem, inkább virágos- friss, de valami extrával megbolondított illatokat kedvelem napközbenre is.
A Tommy Hilfiger Woman Pear Blossom egy olyan illat, amit már harmadjára veszek újra, ezen kívül a Versace Versense illata még olyan, amelyet újra vásároltam, valamint a DKNY Be Delicious és Givenchynek Torride parfüm a régebbi kedvencek közül. Ha végiggondolom, hogy milyen illatokat használtam hosszabb időszakra visszatekintve, akkor elmondható, hogy az édes-gyümölcsös illatoktól jutottam el a frissebb, könnyedebb, de valami kis extrával rendelkező és a virágos-fűszeres illatokig.
Hogyan választod ki a parfümjeidet, hogyan bukkansz rájuk? (rákeresel a neten, máson érezd, kapod, kipróbálod egy parfümériában…stb…)
Régen az ifjúsági, női lapok reklámjai, ma már az interneten a beauty blogok révén bukkanok a parfümökre, nagy parfüm áruházakban szagolgatom az újdonságokat. A fragrantica.com, kremmania.hu oldal nagy kedvencem, elolvasom a véleményeket. Már azt is megtanultam, hogy ugyan érdemes elolvasni mások véleményét, de a saját tapasztalat a legfontosabb.
Hol szoktál parfümöt vásárolni? Volt már, hogy belefutottál hamis parfümbe? Mi a véleményed a parfümcseréről?
Vegyes, ha vannak akciók, előfordul, hogy nagy parfümáruházakban, tavasszal-ősszel akár a Joy, Glamour napok keretében, egyébként netes parfüm webshopokból. Szerintem nem volt még hamis parfümöm, de igyekszem is megbízhatónak tűnő webshopot választani.
Vannak olyan parfümök, amelyeket kifejezetten nem szeretsz, kerülöd, nem bírod elviselni az illatát?
A nagyon édes illatok, most sajnos elég sokszor találkozni velük. Különösen nyáron nehéz zárt térben egyes illatokat hosszan elviselni.
Mi a parfümvágyad, mi lesz a következő darab, amit beszerzel?
Ezt biztosan tudom, mindig van legalább egy épp aktuális vágyam, de általában több is. Most az első számú a Shiseido Ever Bloom, a továbbiak a Gucci Flora by Gucci sorozatból a Glorious Mandarine és a GraciousTuberose. Köszönöm a lehetőséget. Nagyon sok illatélményt, és egy-egy korszakot feleleveníthettem azáltal, hogy végiggondoltam a parfümökhöz való viszonyomat.
Parfümgardrób tulajdonosa: Edina
Itt pedig még több parfümgardróbba leshettek be, megéri, ki ne hagyjátok!!!
Mi pedig továbbra is várjuk olvasóink jelentkezését, ha kedvet kaptak ahhoz, hogy meséljenek parfümkollekciójukról. Jelentkezni az info@parfumblog.hu címen lehet. Bárkit szívesen várunk!
Andrea