A By Kilian 2014-ben egy újabb kollekcióval rukkolt elő, benne 3 olyan parfümmel, amit elsősorban férfiaknak szánnak. Az új kollekció neve nagyon is sokatmondó: Addictive state of Mind. A By Kiliantól van már jó pár kedvenc illatom, és most nagyon örülök, hogy ugyan unisex kategóriába sorolták, de mégis 3 kifejezetten férfiaknak szóló illattal lepték meg a rajongókat.
A Smoke for the Soul?egy kis füst a léleknek, szó szerint. Minden elismerés a Kilian-nak, hogy elkészítették ezt a rendhagyó, merőben szokatlan parfümöt. Az illat középpontjában a füst, a füstös jelleg áll. Épp ezért ennek a parfümnek a főszereplője a dohány és a cannabis. Igen, jól látjátok! Már az új kollekció neve is utal arra, hogy enyhén pszichoaktív illatokra számíthatunk?.de kipróbálás után erről már meg is győződhetünk. Mivel természetesen parfümről van szó, nem pedig valami tudatmódosító szerről, így azért még véletlenül sem a fesztiválokon és bulikon terjengő jellegzetes illatra gondoljunk. Itt, kérem szépen művészetről van szó. Merthogy vettek ugyebár egy adag kendert, dohányt, ezt szépen kiegészítették kasmírfával és nyírfával, hogy egy fás elemekre épülő illatot kreáljanak. Ehhez jött még hozzá a grapefruit, eukaliptusz és matetea aromás jellege és az illatot megfűszerező kardamom. Persze, hogy leteszteltem magamon is, de csak a cikk erejéig, mert ez az illat valóban férfiaknak készült. Markáns, határozott, mégis kicsit álmodozó, ahogy ezt a nevétől és az összetevőitől vártuk. Számomra ez az illat az elme utazása egy erdős, kissé sötét, nomád helyre. Földes, fás és fütös jellege, egy dél-amerikai dzsungelt juttat eszembe az Amazonas folyó mentén. Olyan, mintha egy természetben élő törzs szertartásain felbukkanó összetevőket állították volna össze a nagyváros dzsungelében élő jó értelemben vett ?különcök? számára.
Míg az előző illat kellően extrém és nem kevés bátorság kell hozzá, addig a Light my Fire egy abszolút jól értelmezhető illat. Kellő mélység és különlegesség van benne, és abszolút jól fogja meg az addikció lényegét. Ez az illat, ami vonzó, csábító, férfias, különleges és bizony függőséget okoz. Nagyon könnyű megszeretni, vonzó illata a bűvkörébe von és egész nap, vagyis inkább éjjel a hatása alatt tart, mert ez illat nem igazán napközbenre született. Tüzessége, robbanékonysága ellenére minden összetevője harmóniában van egymással, ízléses, stílusos és tökéletes. Édeset kombinál füstössel, fűszereset a frissességgel, mindezt tökéletes arányokkal. A méz, vetiver, dohány és pacsuli mindvégig meghatározó, ehhez a széna, kömény, vanília igazi kuriózumként társul.
A triumvirátus 3. tagja az Intoxicated, mely megbabonáz mindenkit, az illatot viselők környezetében. Na, ez az illat, ami rögtön levett a lábamról?ezt bizony összerakták. Tökéletesség, luxus Kilian módra. Vajon mi a titka? Mitől ennyire jó?…ezen gondolkoztam, majd hamar választ találtam a kérdésemre. Az Intoxicated parfümőre Calice Becker, aki egyszerűen zseniális. Sok híres parfümhöz fűződik a neve, a Liaisons Dangerouse-t, a Sacred Wood-ot, Imperial Tea-t és a Playing with the Devil-t is ő alkotta?csak hogy a kedvenc Kilianjaimat említsem. De Marc Jacobs Lola-ja és a Dior J?adore-ja is az ő nevéhez fűződik. A híres parfümőr pedig tudja, mit mivel kell kombinálni, ez esetben egy erősen fűszeres-kávés finomságot alkotott. Aromás, édes-markáns illata nem a szégyenlős parfümimádóknak lett kitalálva, ez a parfüm a figyelem középpontjába állítja viselőjét. Összetevőiben, ahogy már írtam a kávé dominál, amit a szerecsendió, kardamom, fahéj fűszeressége igazán pikáns, szexualitással túlfűtött illattá varázsol.
Szerencsére a Madison Parfümériában már mindhárom illat kapható, így a Kilian rajongó férfiaknak nem kell tovább várniuk ennek az illathármasnak az érkezésére.
Szylwy